Pest Megyei Kereskedők és Vendéglátók Szövetsége
1119 Budapest, Tétényi út 100/C
Tel: 208-5495, 464-3415, Fax: 208-5496
E-mail: kisoszpm@kisosz-oktatas.hu
Nyilvántartási szám: 01-0236-05
Rólunk
Gyovai90.jpg
Gyovai János
elnök
Bajusz Katalin
ügyv. igazgató


Pest megye hazánk centrális helyén helyezkedik el, területét tekintve a harmadik, népessége szerint pedig az első a megyék rangsorában. Ezért szükséges, hogy a 6393 négyzetkilométeren élő 984,000 fő számára megteremtsük mindazokat a szolgáltatásokat, amelyek a kereskedelemmel, vendéglátással, turizmussal összefüggnek. Megyénkben több mint 20,000 önálló vállalkozás dolgozik. A megyék között a vállalkozások számában is vezetünk.

Érdekvédelmi szervezetünk a Pest Megyei Kereskedők és Vendéglátók Szövetsége, 1991 óta önállóan a Kereskedők és Vendéglátók Országos Érdekképviseleti Szövetség tagja. Ennek alapján biztosítani tudjuk tagságunk számára, mindazokat az információkat, amelyek országos szinten kerülnek megfogalmazásra, tájékoztatásra.

Célunk, hogy a megye területén működő kereskedők, vendéglátósok gazdasági és szakmai érdekképviseletét a lehető legmagasabb színvonalon lássuk el. E célkitűzést csak úgy tudjuk megvalósítani, hogy ha tagságunk száma folyamatosan növekszik. Ehhez szükséges, hogy állandó, szervező munkát folytassunk mindazoknak az új vállalkozóknak a körében, akik még nem vállalták a KISOSZ tagságot.
A tagság léte folyamatos segítséget jelent a gazdálkodások életében az alábbiak szerint:
– segítünk eligazodni egy-egy vállalkozás életét megnehezítő jogszabályok dzsungelében, javasolva azt a működési utat, amivel a legeredményesebben tevékenykedhetnek,
– képviseljük tagságunkat a helyi, megyei, állami és társadalmi szervek előtt, vállalva egy-egy gond, probléma összegyűjtését, továbbítását,
– a taghálózat forgalmi és gazdálkodási tevékenységét segítjük elő, a szervezetek koordinálásával, a közös megoldási formák kidolgozásával,
– részesei vagyunk a tagságot érintő szociálpolitikai feladatok megfogalmazásának és megvalósításának.

A Kereskedelmi Élet című újság segítségével folyamatos információt juttatunk tagjainkhoz, lehetővé téve azt is, hogy egyéni kérésre, igényeknek megfelelően elősegítjük, hogy a Kereskedelmi Élet bemutassa egy-egy üzletünket.
Kiemelt feladatunk a felnőttképzés, a felnőttoktatás. Tudjuk, hogy a jelenlegi helyzet csak akkor válhat kedvezőbbé, ha a vállalkozók szakmai és emberi felkészültsége magasabb szintű lesz.
Ez kiemelt feladatunk, s ennek alapján valóságban is házhoz visszük a szakmai tudást, ott tanítunk, abban a környezetben, ahol a vállalkozások tevékenykednek. Ez egyben elősegíti, hogy olyan jellegű konkrét kérdéseket is megválaszoljunk, amelyek az adott területre vonatkoznak.

Szakképesítő tanfolyamainkat Budapesten és Pest megye egész területén végezzük. Azoknak, akik csak általános iskolai végzettséggel rendelkeznek, tanfolyamaink után OKJ számmal ellátott végzettséget biztosítunk, Élelmiszer- és vegyi áru- eladó és Vendéglátó eladó szakmákban.
Azoknak akik már érettségi bizonyítványt vagy magasabb iskolai végzettséget szereztek Kereskedő és Vendéglős tanfolyamot indítunk.
Azoknak a munkatársaknak, akik érettségivel és szakirányú szakmai végzettséggel rendelkeznek folyamatosan szervezzük Kereskedő, boltvezető tanfolyamainkat.
A konzultációkat illetve az előadásokat a szakma gyakorlati vezetői illetve olyan elméleti tanárok tartják, akik hosszú évek óta tevékenykednek ezeken a területeken.

Az oktatás mellett az egyes üzletek működtetését is elősegítjük, egy-egy probléma feltárásával és a megoldásban való résztvétel elősegítésével. Ez elsősorban napjainkban a közegészségügyi feltételek biztosítására, a HACCP rendszer kialakítására vonatkoznak. A Megyei elnökség tagjaihoz, a területi összekötőkhöz valamint a KISOSZ Pest Megyei Szervezetéhez bármikor fordulhatnak a fenti témákban, ezen túlmenően Irodánkban a vállalkozással kapcsolatos minden kérdésben megkísérlünk segítséget nyújtani. Ez elsősorban a pályázatírásra, a munkavédelmi kérdések, a fogyasztóvédelemmel összefüggő problémák stb megválaszolására vonatkoznak. Úgy értékeljük, hogy tevékenységünk sokoldalú, a helyzet statikus elemzésen túlmenően az oktatással a dinamikus fejlődést képesek vagyunk elősegíteni. Kérjük, hogy legyen partnerünk a fönti kérdésekben a következő időszakban, olvassa el honlapunkban felkínált további lehetőségeket. Jelentkezzen oktatásainkra, vagy ha kérdése van, írjon nekünk e-mail címűnkre.
A Pest Megyei Kereskedők és Vendéglátók Szövetsége vizsgaközpontként működik, önálló nyilvántartási számmal és akkreditációs lajstromszámmal rendelkezik, a Felnőttoktatási törvény követelményeinek megfelelően.
Elnökség
Név Telefonszám Ügyek
Gyovai János (Elnök) 20-941-7771 Biztosítási- és befektetési ügyek
Bajusz Katalin (ügyvezető igazgató) 30-378-5129 Felnőttképzési szakértő
Serhokkné Demeter Erzsébet 30-984-3869 Adó-, Tb-, hitelügyekkel kapcsolatos kérdések
Gornyák Istvánné

30-996-4089 Kereskedelemmel kapcsolatos kérdések
Kári János 30-922-3612 Vendéglátó és szállodai szakértő
Horváth György 27-336-684 Kereskedelemben és vendéglátásban felmerült etikai kérdések
Szaktanácsadók
Név Telefonszám Ügyek
Oláh László 06-30-964-6011 Általános érdekképviselet

Dr. Kereszturi Ferenc 06-30-232-6531 Kereskedelmi, turisztikai, vendéglátó és gazdasági szakértő;
Pályázati szaktanácsadó
Területi összekötő
Név Telefonszám Ügyek
Böszörményi Gyula 29/462-421
20-984-0648
Érdekképviselettel és szakképzéssel kapcsolatos információadás
Természetesen a fenti ügyeken túlmenően irodánkban a vállalkozásával kapcsolatosan felmerült kérdésekben is segítséget nyújtunk. Pl. oktatás, pályázatokkal kapcsolatos segítségnyújtás, munkavédelmi kérdések, fogyasztóvédelem, stb.
SZAKKÉPESÍTŐ TANFOLYAMOK !
Budapesten és Pest Megye egész területén!

A Pest Megyei Kereskedők és Vendéglátók Szövetsége folyamatosan indítja szakképesítést nyújtó tanfolyamait Budapesten és Pest megye területén.

Általános iskolai végzettséggel rendelkezők részére:
  • Élelmiszer- és vegyi áru- eladó: OKJ 31 341 01 0010 31 02
  • Ruházati eldó: OKJ 31 341 01 0010 31 05
  • Vendéglátó eladó OKJ 52 811 02 0100 31 02
  • Étkezdés OKJ 52 811 02 0100 31 01
  • Szakács OKJ 33 811 03 1000 00 00
  • Pincér OKJ 33 811 02 1000 00 00


8 illetve 10 ált. iskolai végzettséggel + szakirányú szakmai alapképzettséggel rendelkezők részére:

Kereskedő, boltvezető, OKJ 33 341 01 0000 00



érettségivel

Vendéglős, OKJ 52 811 02 1000 00 00


Megfelelő létszám esetén Pest megye bármely településén!
oldal tetejére
Pest Megyei Kereskedők és Vendéglátók Szövetsége © Minden jog fenntartva.